Ha az ember tisztasága alá van rendelve egy cselekedetnek (azért leszel tiszta, mert megtisztítod magadat), akkor Krisztus semmit sem használt annak az embernek. Hit által ismerjük fel, hogy tiszták vagyunk, és ezért tisztulnak meg a cselekedeteinket is. A vallást ott lehet ’nyakon csípni’, amikor a személyes cselekedet vagy hozzájárulás, mint feltétel jelenik meg, ahelyett, hogy a tettek a hit kinyilatkoztatásának a következményei lennének. Hiszünk (a nem látható, de létező valóságban magunkkal kapcsolatban) és ezért szólunk, teszünk, cselekszünk. Így kimeríthetetlen forrása van a tetteinknek, ezért mondta Pál, hogy mindenkinél többet tett, de nem Ő, hanem Isten vele való kegyelme. Az evangélium egy dinamit (’dunamis’), Isten ereje, képessége, nem egy lefojtás, az ember erejére, képességeire:)!
A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. (Zsidó 11:1)
De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az Ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok, mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. (1 Korintus 15:10)
Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak elöször meg görögnek.
Mert az Istennek megigazítása (igazsága) jelentetik ki abban hitből hitbe, miképen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él. (Róma 1:16-17)